Nemzeti parkok Fórum
Általános információk Tartományok és területek Városok Apróhirdetések



TESZT

kanadakalauz.hu on Facebook





Általános információk

Közlekedés

A hatalmas távolságok miatt a kanadaiak inkább repülőgéppel utaznak az országon belül is. A járatok szinte teljesen behálózzák Kanadát, északon vannak olyan területek, melyek másképpen meg sem közelíthetőek.


Kanada vasúthálózatát lényegében az állami VIA Rail üzemelteti, mely a Canadian Pacific Railroad utódja bár van több kisebb vasúttársaság is (pl.: BC Rail Brit Columbiában, Algoma Central Railway Ontarioban). Vasúton többnyire teherforgalmat bonyolítanak, azonban az egymáshoz közelebb lévő városok közötti forgalmában is van szerepe, főleg a turistaforgalomban. A távolsági utasforgalmat leginkább a kirándulók adják, hiszen maradandó élmény vonattal átutazni a Sziklás-hegységen. Előre megváltott és körutazási jegyek esetében számtalan kedvezmény vehető igénybe, ám a helyeket minimum egy héttel előbb tanácsos lefoglalni. A személyszállítás igen lassú, a késések mindennaposak, kivéve talán a Montréal és Toronto között közlekedő vonatokat.


Közlekedés 
Fotó: Közlekedés (kingstongal, flickr.com)

A kanadai települések között legolcsóbban autóbusszal tudunk közlekedni, és ez sok esetben gyorsabb is, mint a vonat. A legnagyobb utasforgalma a Greyhound Canada társaságnak van, több mint két millió ember évente. A buszok légkondicionálóval és mosdóval is fel vannak szerelve. A buszközlekedésben is sokféle kedvezmény vehető igénybe, az előre megváltott ülőhelyek például jóval olcsóbbak. A buszra azonban érkezési sorrendben ül le az ember, ezért célszerű előbb kimenni az állomásra.

Van egy járat, amely a Trans-Canada Highwayen keresztülviszi az utasokat Torontótól Vancouverig. A buszjáratok egész nap folyamatosan közlekednek, étkezési szünetre és sofőrcserére állnak csak meg csupán. Mindegyikben nemdohányzó WC és kávéautomatát helyeztek el, és kényelmesek, olyannyira, hogy alkalom adtán meg lehet velük spórolni egy-egy szállodai éjszakát.


A személygépkocsi az ország kisebb tájegységeinek megismerésére kiváló. Az ország úthálózata kiváló, a főbb utak kétszer két sávban épültek, és minden évszakban tiszták. A kisebbrendű utak azonban kavicsos réteggel borítottak általában.


Autó bérlésére minden városban és repülőtéren, több irodában lehetséges, de általában csak 25 éves kor felett. Útlevélre, visszaútra szóló repülőjegy, érvényes nemzetközi autóvezetői jogosítvány és hitelkártya (biztosítékként) szükséges – ezek nélkül nem is bérelhetünk autót.
Az utakon sűrűn találunk benzinkutakat, azonban ritkábban lakott területeken előrelátónak kell lennünk benzinmennyiség tekintetében.  A rent-a-car cégek közül a Budget és a Thriffy cégeknek vannak a legelfogadhatóbb árai. A tengerentúli repülőutakat szervező társaságok utasai általában gépkocsi kölcsönzésre vonatkozó kedvezményes konstrukciókkal rendelkeznek, ezeknek utazás előtt tanácsos utánanézni. Szintén fontos utánanézni, hogy az autókölcsönző társaságnak van-e korlátlan kilométer-használati lehetősége, hiszen a szokásos kvóta 150-200 km/nap. Az autóbiztosítási lehetőségeket érdemes fontolóra venni, hiszen e nélkül a legkisebb karcolásért is a bérlő felel anyagilag. A gépkocsi mellé egy mobiltelefont is érdemes beszerezni, hiszen baleset vagy lerobbanás esetén a vadonban az akár életmentő is lehet. Ha az Kanada-USA határon bérelt autóval szeretnénk átlépni, legyen a kölcsönzésről szerződésmásolatunk, amely engedélyezi a határátlépést.

A sebességhatárok autóutakon és autópályákon 80-100 km/óra, városi körzetekben 30-40, maximum 50 km/óra. A közlekedési szabályokban van némi eltérés az európai szabályokhoz képest, ezekre ügyeljünk. A sebességhatárok átlépése – a mértékétől függően – helyszíni bírságtól a jogosítvány bevonásán át egészen a pár napos börtönig terjedhet. Büntetnek, ha hiányzik a vezetői engedély, illetve, ha valamelyik utas nem használja a biztonsági övet.
A kanadai törvények értelmében autóban alkoholt csak lezárva és a csomagtartóban szabad szállítani, és az ittas vezetés itt is nagyon komoly kihágást jelent. Az utakon folyamatosan ellenőriznek, különösen a városokba be- és kivezető utakon.

Városi közlekedésben is használható autó, de a parkolás nehézkes és drága, legtöbb helyen az utcán nem, csak parkolóházakban vagy kijelölt parkolóhelyeken lehet. A nagyvárosokban kiváló tömegközlekedés működik (subway – földalatti, C-train – villamos) a belvárosokat azonban gyalog érdemes bejárni. Városi közlekedésben Québec kivételével piros lámpánál jobbra is lehet kanyarodni, ha nem jön semmi balról. A sárgán villogó iskolabusz előtt illetve után mindig meg kell állni, mivel a gyerekek ekkor szálnak le a buszról illetve fel rá.



Tartományok: Alberta, Brit Columbia (British Columbia), Manitoba, Ontario, Prince Edward-sziget (Prince Edward Island), Québec, Saskatchewan, Új-Brunswick (New Brunswick), Új-Skócia (Nova Scotia), Újfundland és Labrador (Newfoundland and Labrador),
Területek: Északnyugati Területek (Northwest Territories), Nunavut, Yukon terület (Yukon Territory),
Városok: Calgary, Edmonton, Fredericton, Halifax, Iqaluit, Montréal, Ottawa, Regina, Saskatoon, St. Albert, Toronto, Vancouver, Victoria, Whitehorse, Winnipeg, Yellowknife,
Nemzeti parkok: Nahanni Nemzeti Park, Wood Buffalo Nemzeti Park, Yoho Nemzeti Park,

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat | Kanada