Kanada legnyugatibb tartományát, Brit Columbiát (British Columbia) a Csendes-óceán kapujának is szokták nevezni. Kanada harmadik legnagyobb tartománya, területe közel 950 000 km2, akkora, mint Németország, Franciaország, Ausztria, Hollandia és Belgium együttvéve. Lakosainak száma meghaladja a 3,5 milliót. Fővárosa a Vancouver-szigeten lévő Victoria, legnagyobb városa pedig Vancouver, amely a tengerpart mellett épült fel. Nyugatról a Csendes-óceán, keletről a Sziklás-hegység és egyben Alberta tartomány, délről az Egyesült Államok és északról Yukon tartomány valamint Alaszka (USA) határolja. A legtávolabbi északkeleti rész kivételével, amely nyílt síkság, a tartomány ahhoz a felföldi, hegyvidéki övezethez tartozik, amelyet Kordilleráknak neveznek. Legjelentősebb folyói a Columbia a Thompson és a Fraser folyók. Sok helyen vannak elnyúló tavak, melyek mellett üdülőhelyek alakultak ki. A tartományban hat nemzeti park található: a Glacier, Gwai Haanas, Kootenay, Mount Revelstroke, Pacific Rim és a Yoho Nemzeti Parkok. Sok a nemzeti történeti emlékhely, tartományi park és a természetvédelmi terület is. Vancouvert a hideg sarkvidéki szelektől a magas hegyláncok védik meg, nyugat felől pedig a Vancouver-sziget nyújt védelmet az óceáni viharos szelek ellen. Eső egész évben várható, ám hó ritkán esik.

 

  Fotó: tájkép, Mt. Robson, British Columbia, Kanada, by kla4067

A mai Brit Columbia területén már évezredekkel ezelőtt étek indián törzsek, mint például a bella coola, haida, kwakiutl, nutka, szális és csimsian törzsek. A tengerpart mentén élő indiánok kitűnő horgászok és bálnavadászok voltak, házaik hatalmas cédrusokból készültek, csakúgy, mint művészi faragású totemoszlopaik. Az európaiak érkezésekor hozzávetőlegesen nyolcvanezren lehettek.

A tájat európai szemmel feltehetően Sir Francis Drake látta először, aki 1579-ben kutatott errefelé az északnyugati átjáró után, ekkor valószínű megpillantotta Vancouver szigetét, ám az nem kelthette fel érdeklődését. Két évszázad telt el, amíg valaki újra érdeklődött a terület iránt, 1774-ben a spanyol Juan Perez látta meg a sziget partjait, de csak 1778-ban lépett először fehér ember itt a szárazföldre, aki nem volt más, mint James Cook kapitány, miközben maga is az északnyugati átjárót kereste. 1786-ra a britek virágzó szőrmekereskedelmet folytattak a helyiekkel. A térségről az első feljegyzéseket Don José Narváez készítette.

Anglia és Spanyolország nem tudott megegyezni az óceán partján fekvő területek birtokjogáról, ami miatt majdnem háború tört ki a két ország között, de végül 1790-ben sikerült megegyezni, az egész északi partrész – az akkori orosz fennhatóságú Alaszkáig – a briteké lett. 1792-ben George Vancouver kapitány a Brit Admiralitás megbízásából felmérte a terepet.

A nagy és egymással rivalizáló kereskedőtársaságok egymás után hozták létre állomásaikat és az erődöket, főként nagyobb folyók találkozásánál. 1821-ben a Hudson’s Bay Company, amikor egyesült a North West Companyval, az óceán északnyugti partján ellenőrzése alá vonta az egész szőrmekereskedelmet, és a következő 30 évben a társaság ellenőrizte a területet. A feltérképezetlen nyugati területek tulajdonjogáért összetűzésbe kerültek az Egyesült Államok kormányával, ám 1846-ban sikeresen megegyeztek, hogy a Sziklás-hegységtől a Csendes-óceánig a 49. szélességi kör lesz Nagy-Britannia és az Egyesült Államok határa. A kormányzat székhelye Fort Viktoria lett. 1849-ben a Hudson’s Bay Company egész Vancouver-szigetet átengedte a briteknek.

1858-ban aranyat találtak a Fraser folyó völgyében, és egy évben belül 30 000 ember özönlötte el a térséget, de a lelőhelyek hamar kimerültek és ezrek vonultak el észak felé, melynek nyomán utak és települések nőttek ki a földből sokszor hetek alatt. 1858-ban a szárazföldi területeket is gyarmattá nyilvánították, majd 1871. július 20-án British Columbia csatlakozott a Kanadai Szövetséghez, és a Domínium hatodik tartománya lett. 1885-ben a vasút elérte Vancdouvert, így a nyugati tartományok közvetlen összeköttetésben került az ország keleti részeivel. A 19-20. század fordulóján Vancouver már a Csendes-óceán első számú kikötője lett, a Panama-csatorna megnyitása (1915) után gyors fejlődésnek indult a térség.

Brit Columbia gazdag természeti kincsekben, melyek kiaknázása révén az ország egyik leggazdagabb tartománya lett. A tengerparti térségekben fakitermelésre alkalmas a Douglas-fenyő, a kanadai fenyő, fehérfenyő és vöröscédrus, amely a tartomány első számú, legfontosabb iparága. A második az idegenforgalom, majd a halászat, mezőgazdaság és a bányászat, a térség legrégebbi iparága következik a sorrendben a réz-, ólom-, cink-, ezüst- és aranybányászattal. Brit Columbiában található az ország egyik legnagyobb fémolvasztója is. Jelentőségében egyre nagyobb teret hódít az olaj és a földgáz kitermelése is.

A tartomány lakosságának javarésze angolszász eredetű vagy ázsiai származású. Ez utóbbi aránya az 1970-es évek óta radikálisan növekedik. A kínaiak és a japánok már a 19. századtól telepedtek le, főként a vasútépítkezéseken dolgoztak. Az ázsiaiak bevándorlását több ízben korlátozták: fejadót kellett fizetniük (1967-ben szűntették meg az utolsó diszkriminatív rendeletet). Többször voltak Ázsia-ellenes megmozdulások, és a második világháború előtt az ázsiaiak jogait korlátozták, nem tölthettek be bizonyos állásokat, nem szavazhattak, és egyes szakmákat nem űzhettek. A japánokat a második világháborúban az USA-hoz hasonlóan internálták. Az ázsiai származásúak csak a második világháború után kaptak szavazati jogot. A Dél-kelet Ázsiából történő hatalmas bevándorlási hullám következtében, amely a mostani évtizedekben történt, ebben a tartományban él a legtöbb iszlám vallású kanadai és itt van a kanadai szikhek központja is (több, mint 150.000 szikh él az országban). Ez a szikhek legjelentősebb bázisa az anyaországon kívül.