Saskatchewan fővárosa Regina a tartomány második legnagyobb települése. Számos fás liget található benne, annak ellenére, hogy fátlan füves préri közepén fekszik, a Wascana-patak partján. Az indiánok egykor itt a parton szárították a bölényhúst, itt tisztították és terítették ki a bőröket. Ezért kapta az Oscana nevet a terület, mely krí nyelven annyit tesz: csonhalom. Ez angolul Pile of bones-t jelent, ezért lett a neve 1882-ben Pile-O’-Bones annak a településnek, amely a vasútvonal állomása mellett létrejött.
A város központja a Wascana Centre, a 930 hektáros park, amely a Wascana patak duzzasztásával keletkezett Wascana-tó körül alakította ki. Ez a törvényhozás és a kulturális élet központja, valamint a szórakoztató központ is.

 Fotó: Wascana-tó, Regina (Ben Lawson, flickr.com)

A Wascana Centre-t elhagyva a Royal Canadian Mounted Police Depot and Museum (Királyi Kanadai Lovasrendőrség Ezredparancsnoksága és Múzeuma) a kanadai lovasrendőrség egyetlen tisztképző főiskolájával találkozunk. Hétköznap délutánonként dísszemlét (Sergeant Major’s Parade) tekinthetünk meg, amely a kiképzés része. Júliusban és augusztusban keddenként este 6 órakor ünnepélyes takarodót tartanak (Sunset Retreat Ceremony). A parancsnokság kápolnája (Little Chapel on the Square) kantinként épült 1883-ban, 1997-ben alakították át kápolnává. A múzeum a lovasrendőrség több mint 100 éves múltjával foglalkozik. A fényképek mellett fegyverek, személyes tárgyak, egyenruhák, és archív anyagok mutatják be a híres kanadai intézmény sikereit és tragédiáit.
A Regina Plains Museum (Regina síksági múzeum) a síksági indiánok kulturáját próbálja megismertetni a látogatókkal, de az indián nemzeteken kívül bemutatják a meszticek, valamint a korai európai telepesek kulturális, politikai, társadalmi és gazdasági életét is.
A város rendezvényei közül kiemelkedő a november végi Canadian Western Agribitation, Kanada első számú mezőgazdasági bemutatója és állatvására, ahol rodeo és egyéb események is szórakoztatják az ide látogatókat.

Reginától nyugatra található Moose Jaw („a jávorszarvas állkapcsa”) település, melynek 33 ezer lelket számlál lakossága, és furcsa neve a hasonló nevű patak indián nevéből, a moosichoppishannissippi nevéből származik, mely azt jelenti: a patak, amelnek kanyarja a jávorszarvas állkapcsához hasonlít. A név eredete lehet az is, hogy valamikor egy utazó a kocsijának a kerekét az itt talált jávorszarvas-állkapoccsal rögzítette. Azonban a leginkább elfogadott név eredet a krí moosegaw szóból származik, ami annyit tesz: meleg szellő, utalva a városban és a környékén uralkodó meleg szelekre. Az egyesült államokbeli alkoholtilalom idején (1919 – 1933), az amerikai genkszterek és csempészek főhadiszállása volt a város, így kapta a „Little Chicago of the Prairies” (a préri kis Chicagoja) gúnynevet. Ma, Nyugat-Kanada ipari és mezőgazdasági központainak egyike, és a közeli haderőbázison működik az ország egyik legforgalmasabb repülőtere és a fegyveres erők műrepülőcsapatainak központja. A belváros nevezetességei közé tartozik a falfestmények. Az épületek falán több mint 20 festmény meséli el a város történetét, a telepesek érkezésétől a vasút megjelenésétől, de láthatunk régi baseballjátékosok képeit is. A Tunnels of Little Chicago (Kis Chicago alagútjai), azt mondják, hogy a belváros házai alatt ma is létező alagutak és átjárók a szesztilalom idején csempészútvonalakként funkcionáltak. Valójában régebben épült, a kínai vasútépítő munkások fúrták az alagutakat, hogy kikerüljék a fejadót.

A délkeleti régióban található Estevan városa, amely a tartomány legdélebben fekvő városa, csupán 16 km-re van a kanadai-amerikai határtól. Kanada egyik legnaposabb helye, a napsütéses órák száma meghaladja a 2500-at is évente. A város a tartomány energiaközpontja, mivel a térség nagy földgáz-, olaj-, és szénkészletekkel rendelkezik. A város déli részén van Estevan brick Wildlife Display (Vadvilág), ahol 28 hektáron kóborolnak szabadon bölények, őzek és antilopok.  A Roche Percée (lyukas szikla) egy, a várostól délkeletre, a 39-es út mellett található érdekesen erodálódott sziklacsoport, amely az egykori indiánok körében nagy tiszteletnek örvendett. A boundary Dam-hez (Duzzasztógát) kapcsolódik Kanada legnagyobb áramtermelő erőműve, az egyik legnagyobb olyan, amely lignitet használ fel. A duzzasztásnál keletkezett tó kedvelt üdülőhely, és lenyúlik egészen az Egyesült Államok határáig.

Érdekességként megemlíthetjük Esterhazy városát, 2600 lakosú várost, amelyet „a föld sója”-ként is szokták emlegetni az itteni kálisótelepek miatt, és az itteni bánya legnagyobb az egész világon. Magyarok alapították, ám nem ez volt az egyetlen hely, ahol magyarok telepedtek le csoportosan, azonban a többi már eltűnt a térképről. Sajnos eredeti az telepesek leszármazottai közül, ha még a városban laknak egyátalán, csak nagyon kevesen beszélnek magyarul. A helyet Esterhazy Pál Oszkár választotta ki, aki a Canadian Pacific Railway megbízásából toborzott bevándorlókat (valószínűleg semmi köze a híres magyar Eszterházy családhoz), főleg magyarokat, a kanadai prérire az 1880-as évek második felében. Elinte szétszórt tanyákból állt a település, az Esterhaz kolónia. 1889-ben már iskolája is volt, 1892-ben már új postaállomás is nyílt itt, amely a Kaposvár nevet kapta. Ez lett a központja a kolóniának, és ekkor már papja is volt a helységnek. 1894-ben épült fel az első templom, és 1906-ban kőtemplomot emeltek. Miután megérkezett a vasút, a kolóniához közel eső állomás az Esterhazy nevet kapta. A vasútállomás körül külön település fejlődött azonos névvel. 1903-ban a vasót mellett posta és hotel is épült, 1907-ben hetilap jelent meg.  A város lassanként a környék közlekedési és kereskedelmi központja lett. A gyors fejlődés, és az 1940-es évek végén felfedezett kálisó telepeknek köszönhetően 1957-re elnyerte a városi rangot. A Kaposvar Histoic Site Museum helyén állt az első magyar kolónia, amelynek Kaposvár lett a központja. Megtekinthető az első fagerendákból épült templom és a paplak mérethű modellje, benne kiállítással.
Az Esterhazy közelében lévő Stockholm nevéből következik, hogy svédek alapították, 1887-ben. 1901 körül kezdtek magyarok letelepedni itt, eleinte a kaposvári plébános járt át istentiszteletet tartani. Később az itteni pap járt ki Kaposvárra. 1924 után mindig magyar volt a pap. 1916-ban magyar karmelita apácakolostort is alapítottak, amely az 1950-es évekig működött.
Szintén magyar település Kipling, melynek közelében jött létre szétszórt tanyavilágként Békevár, főleg Tiszántúlról érkező református magyar bevándorlók letelepedésével. Ma már legfeljebb csak a legidősebbek beszélnek magyarul, de a magyar eredetét a legtöbb család továbbra is számon tartja.
Reginától északkeletre található Melville, amely a Canadian National Railway kelet-nyugati fővonalán fekszik, de egy fontos észak-déli vonala is áthalad rajta, így a város fontos vasúti csomópont, és a vasút a legnagyobb munkaadó. A mezőgazdasági termékek mellett a közeli Esterhazyban bányászott kálisó is fontos szerepet játszik a kereskedelmében. A város a nevét Charles Melville Hays után kapta, aki a Grand Trunk Railway elnöke volt, és a Titanicon vesztette életét. A Melville Heritage Museum volt az első evangélikus főiskola és az első öregek otthona Saskatchewanban. A múzeumban fényképeken keresztül ismerhetjük meg Melville történetét. A Melville Railway Museum (Vasúti Múzeum) a vasút jelentőségének állít emléket, bemutatva a gőzmozdonyt, a fékezőkocsit, a pőrekocsit és a vasútkezelési eszközöket.  
A környéken számos ukrán nemzetiségű bevándorló telepedett le, a vidéken a mai napig sokan beszélik az ukrán nyelvet. Canora déli oldala mellett áll az Ukrainian Welcome Statue (az ukrán szíveslátás szobra), amely egy7-6 m magas, népviseletet viselő szobor, amely az ukrán hagyományt szimbolizálja. A városban található Ukrainian Orthodox Heritage Church (Ukrán ortodox templom) 1928-ban épült kijevi templomok mintájára.
1899-ben több ezer menekült érkezett Oroszországból, egy üldözött vallási közösség, a doukhobourok tagjai érkeztek. Falut alapítottak, melyet vezetőjükről, Veregin névre kereszteltek. A közösség elítélte a magántulajdont, tagjai közösen dolgoztak, és munkájuk eredményeit egyenlően elosztották egymás között. Elutasították az erőszakot, a háborút, nem ettek húst, nem dohányoztak és nem ittak alkoholt. Körülbelül 20 évig virágzott kulturájuk, majd a közösség nagyobb része átköltözött Brit Kolumbiába, páran pedig itt maradtak, és leszármazottaik sikeresen gazdálkodnak a 100 fős faluban. Az eredeti falunak ma a National Doukhobour Heritage Village (Nemzeti Doukhobour Történelmi Örökség Falu) állít emléket az eredeti imaházzal és a körülötte álló rekonstrukciókkal, amelyek megpróbálják visszaadni azt a hangulatot, amely egy tipikus doukhobour falu lehetett a 20. század elején.
Melfort települést úgy ismerik inkább, mint az „északi fény városa”, mivel az év legnagyobb részében az északi égbolton ott fénylik az aurora borealis. A közel 6000 lakost számláló város a Carrot folyó völgyében fekszik fekete, dús termőfölddel körülvéve. A lakosság a kezdetektől, azaz a 19. század utolsó éveitől kezdve mezőgazdasággal foglalkozik.  Mezőgazdasági kutatóintézet is működik a városban. Múzeumában helytőrténeti kiállítás látható, de a múzeum főépülete mellett látható egy rekonstruált fagerendás tanyaház, vegyesbolt, egyterű iskola, kovácsműhely, borbélyüzlet és korabeli ingatlaniroda.
Manitou Beach a Little Manitou-tó partján fekszik, összesen 140 lakossal rendelkezik, ám az üdülőhely látogatói a lakosság sokszorosa. A tó vizének gyógyhatását már az indiánok is felfedezétk jóval a fehérek érkezése előtt. A tó 19 km hosszó, és legalább háromszor olyan sós, mint a tenger, így felszínén könnyedén lebegve fenn lehet maradni. A Manitou Springs Mineral Spa (Manitou ásványvizes források fürdő) Nyugat-Kanada egyik legrégebbi és legismertebb fürdője, három, mesterségesen felmelegített ásványvizes edencéjében lehet gyógyulást remélni.