Kanada második legnagyobb tartománya Ontario. Neve az irokéz „fénylő vizek” jelentésű szóból vagy a „gyönyörű tó” jelentésű szóból ered. A tartomány több mint 1 millió négyzetkilométer területen terül el, lakosainak száma meghaladja a 12 milliót. Északon a Hudson-öböl, nyugaton Manitoba, délen és keleten az Egyesült Államok és Québec tartomány határolja. A tartomány ősi, lepusztult kőzetekből álló Kanadai-pajzs, a Laurentium területén fekszik, és magán viseli a 10000 éve véget ért jégkorszak jegyeit.
Ontáriót ketté osztja a French és a Mattawa folyó vonala. Északi része majdhogynem érintetlen, ritkán lakott, ám hatalmas erdőségek borítják, amelyek vadállománya igen gazdag (jávorszarvas, őz, medve, hód, rozsomák). A nagyszámba élő mosómedvék a városok szemeteskukáit is megdézsmálják. Tavai bővelkednek halakban és vízimadarakban is. Mattawa városánál a Mattawa folyó belefolyik a hosszú Timiskaming-tóba, és innentől Ottawa néven folyik kelet felé. A déli, kélkeleti határvidék végeláthatatlan tópart, a Nagy-tavak vidékének északi partja még Kanadába esik. Ontarióban hat nemzeti park található, melyek összterülete meghaladja az 1900 km2., az indián rezervátumok területe 6700 km2 a tartományi parkoké 48 400 .km2. Legnagyobb városa Toronto.

 

  Fotó: tájkép, Ontario, Kanada, by ONT Design

A 17. század elején, amikor megjelentek az európai bevándorlók, Ontário területét huron, irokéz, krí, neutral, ottawa és tobako indián nemzetek éltek. Új-Franciaország megalapításakor Etienne Brulé, a csupán 17 éves fiatalember elment a vadonba a huronok közé, hogy megtanulja nyelvüket és szokásaikat. Õ volt az aki európaiként először pillantotta meg az Ontario-, az Eire- és a Huron-tavakat, valamint a Felső-tó északi partjait. Az 1638-as himlőjárvány megtizedelte a bennszülötteket, a huronok felét megölte. 1648-ra a huronok ellenségei, az irokézek a megmaradt huron falvakat is elpusztították, mivel ők akarták teljesen uralni a szőrmekereskedelmet. A huronok között élő Jean de Brébeuf jezsuita atya, aki missziós iskolát és kórházat épített, betegeket gyógyított, és megismertette a földművelés titkát az indiánokkal, kínzások közt halt meg 1649-ben.
A franciák által alapított kereskedelmi állomások az egész 17. században virágoztak, innen indultak felfedező utakra a kalandorok, és feltárták a Nagy-tavak környékét és a Mississippi folyó területét. Bár a franciák a francia korona területének nyilvánították a felfedezett területeket, állandó települések csak elvétve alakultak, és azokat is körbefogták Új-Anglia brit lakosságának telepei. A franciák uralták a szőrmekereskedelmet, ám a britek csak a megfelelő alkalomra vártak, amit az Európában kitört hét éves háború hozott meg számukra, így 1756-ban az Ontárió és Québec területén lévő francia erődök brit kézre kerültek; a brit fennhatóságot az 1763-ban megkötött párizsi szerződés is megerősítette. Az 1774-es Québec Act (Québec határozat) értelmében a kolóniára, mely az Ohio és Mississippi közötti területet is magába foglalta, a francia polgári törvények vonatkoznak, ám brit kormányzó áll az élén. Az Egyesült Államok elismerését követően (1783, párizsi szerződés) a brit koronához hű lojalisták ezrei menekültek Québecbe, így a Nagy-tavak és Ottawa folyó közötti területeket a tartomány vezetősége szétosztotta a menekültek között, akik farmokat és városokat hoztak létre. A konfliktusokat elkerülendő, a brit parlament 1791-ben felosztotta a területet az angol és a franca anyanyelvűek között: az angol anyanyelvűeké lett Upper Canada, azaz Felső-Kanada, és a francia anyanyelvűeké  Lower Canada (Alsó-Kanada). Felső Kanadát 1815-től 30 éven át egy un. Family Compact (családi tömörülés) irányított, amely gazdag anglikán családok szövetsége volt. A Familiy Compact nemigen törődött a lakosság igényeivel, ezért 1837-ben lázadás tört ki William Lyon Mackenzie vezetésével, melyet bár levertek, mégis sikeresnek számított, hiszen ezt követően megreformálták a kormányzatot és új kormányzót neveztek ki. 1857-ben Viktória királynő úgy döntött, hogy Ottawa legyen a főváros, 1867-ben pedig a négy tartományból megalakult Kanada, ekkor lett Felső-Kanadából Ontario tartomány.
A 19. században folyamatosan érkeztek bevándorlók főleg a Brit Szigetekről és Közép-Kelet Európából. Kínaiak és zsidók is érkeztek. A bevándorlók a tartomány déli és nyugati részein telepedtek le. Sok bevándorló dolgozott a vasútépítésen. Az államban 1793 óta törvénytelen volt a rabszolgaság, így az USA déli államaiból menekülő feketék Ontárioban találtak menedéket. 1896 és 1914 között a következő bevándorlási hullámban főként németek, oroszok, lengyelek, ukránok és olaszok érkeztek. A második világháború után is hatalmas bevándorlási hullám indult meg, németek, hollandok, olaszok majd portugálok és görögök érkeztek többszázezres nagyságrendben. 1967-ben eltörölték az országonkénti kvótarendszert, amely a dél- és kelet-európai, de leginkább az ázsiai bevándorlóknak kedvezett. Az utóbbi időben Ázsiából és a karibi térségből érkeznek a bevándorlók. Kanadában itt a legmagasabb a bevándorlók aránya, mely közül kiemelkedik Torontó, ahol a lakosság több mint harmada nem Kanadában született.
Ontário Kanada nemzeti jövedelmének több mint 40 százalékát adja, ipari termelésének pedig több mint felét. A tartományban működő gépkocsigyártó ipar Észak-Amerikában a második legjelentősebb, de kiemelkedő szerepet játszik még az erdőgazdaság, a hidroenergia termelés, és az élelmiszertermelés és feldolgozás. A tartomány északi területei gazdagok ásványi lelőhelyekben, ahol a 20. század eleje óta bányásznak aranyat, ezüstöt, platinát, nikkelt. Jelentős az uránbányászat is. Az idegenforgalom egyre meghatározóbb iparága a térségnek.