Nunavut Kanada legfiatalabb tartománya, 1999. április elsején alakult meg. Területe megközelíti a 2 millió négyzetkilométert, lakóinak száma mindössze 27.000 fő, többsége, 85%-a inuit. Felszínét hó és jég borítja, az egész térség a erdőhatáron túl fekszik, nagy része az északi sarkkörön is túl. Nyugat felől az Északnyugati területek, délről Manitoba, Ontario és Québec határolja. Keleten az Atlanti-óceán határolja, északi szigetei pedig valamivel több, mint 300 kilométerre helyezkednek el az Északi-sakrtól. A szigetvilág egyike, az Ellef Ringnes Island mellett van jelenleg a föld északi mágneses pólusa. A tartomány 28 települése szétszórtan helyezkedik el a tengeröblök mellett. Mindössze 20 km szilárd burkolatú út van a településeken kívül a közlekedés a folyók, öblök, tengerszakaszok jégmentessége idején hajóval és csónakkal, jeges időszakokban pedig kutyaszánnal és motoros szánnal történik. A terület természetesen repülővel is megközelíthető, minden település mellett van egy kisebb repülőtér is. A főváros a Baffin-szigeteken található Iqaluit. A tartománynak két nemzeti parkja van: az Auyuittuk National Park Reserve és az Ellesmere Island National Park Reserve.

 

  Fotó: tájkép, Nunavut, Kanada, by Peter Albrecht

Mintegy 12 000 évvel ez előtt, amikor az utolsó jégkorszak gleccserei elkezdtek visszahúzódni a Hudson-öböl irányába, érkeztek meg az indiánok és az inuitok elődei a Bering-szoroson keresztül Ázsiából, bár a legújabb kutatások ellent ellendmondani látszanak). Az inuitok utolsó nagy vándorlása Alaszkából kelet felé kb. 1000 évvel ez előtt történt. Körülbelül egyidősek ezekkel az inuksuit-nak nevezett kőzalmok, amelyek régi táborozkat jeleznek. Időszámításunk szerinti 1000 környékén jelentek meg a térségben a vikingek is. Utánuk valószínűleg Martin Frobisher volt az első európai, aki 1578-ban a mai Kanada északkeleti partjainál kikötött. Aranyat és az északnyugati átjárót kereste, de egyiket sem találta, így megalapította a mai fővárost Iqaluit a Baffin-szigeten, amit 1987-ig Frobisher Baynek neveztek. Ezek után hazavitorlázott Wakefieldbe, Angliába. A területet több mint 100 évig csak a bálnavadászok keresték fel. 1611-ben Henry Hudson felfedezte a mai Hudson-öblöt majd 1615-ben a később róla elnevezett Baffin-szigetet és a sziget és a szárazföld (Québec) között húzódó Hudson-szorost. A tájra látogató európaiak többsége vagy az arany reményében fedezte fel a tájat, vagy pedig a legendás északnyugati átjárót keresve tévedt a területre. Végül Robert Le Mesurier McClure a brit királyi tengerészet kapitánya fedezte fel 1854-ben az Atlanti-óceánból a Csendes óceánba vezető tengeri utat. A norvég Roald Amundsen a Gjöa hajóján 1903 és 1906 között végighajózott az átjárón.

Az őslakosság 1960-ban kapott jogot a szavazásra a kanadai parlamentben, 1979-ben pedig mandátumot szerzett az első inuit nemzetiségű lakos.  Ezek után merült fel az, hogy az Északnyugati területek főként inuitok által lakott keleti része önálló tartomány legyen. Ez vált valóra 1999-ben, amikor megalakult Nunavut tartománya, melynek jelentése inuit nyelven „a mi földünk”. Az inuitok ezen a vidéken kívül ennél nagyobb számban élnek Alaszkában, Grönlandon, Dániában és Szibáriában is, összlétszámuk azonban nem haladja meg a 120 ezret, Kanadában pedig csupán 23 ezer inuit él. Nyelvük az inuktitut, amely az eszkimó-aleut nyelvcsaládhoz tartozik. Az inuitok már nem nomádok, nem vándorolnak többé egész törzsek, már nem építenek jégkunyhókat, legfeljebb, ha hosszabb utat kell megtenniük és útközben kell éjszakázniuk. Meglehetősen nagy, összkomfortos házakban élnek, amelyeket kormányzati támogatásból építettek; iskoláik vannak, van telefon és az Anik nevű távközlési műholdon keresztül televíó is van. Nagyon rövid idő alatt jutottak el a pattintott kőszerszámtól és az izomerőtől a vadászpuskáig, a repülőig és az elektromos generátorig.

A terület gazdaságának alapja egykor a bálnavadászat és a szőrmekereskedelem volt, manapság pedig a bányászat. Az északi szigeteken és a tenger alatt olaj és földgáz kitermelése folyik. A Hudson-öböltől nyugatra vas-, arany-, uránium- és gyémántbányák találhatók.
A tartomány fővárosa Iqaluit a Baffin-szigeten fekszik, melet autóval nem is lehet megközelíteni, de három repülőtársaság gépe is leszáll az új tartomány fővárosában.  A sziget az éjféli nap földje, a nap márciustól júniusig csak éjjel háromkor nyugszik. 1987-ben kapta vissza a település eredeti inuit nevét (előtte Frobisher Bay-nek hívták), ami annyit tesz „több mint két hal”. A 19. századig kis kereskedelmi állomás volt, európai és amerikai bálnavadászok keresték fel leginkább. Ma 4200 lakosa van, ezzel az Északi-sarkvidék legnagyobb települése, igazgatási, szállítási, oktatási és gazdasági központ. Az inuit művészet is itt koncentrálódik, számos galéria található a városban. Az utcáknak nincs nevük és nem ritka, hogy kanadai rénszarvasok kóborolnak a belvárosban.

A 21,5 ezer négyzetkilométeren elterülő Auyuittuk National Park Reserve 1976-ban alakult és ez volt az első nemzeti park Kanadában, amely az északi sarkkörön túl helyezkedik el. Nevének jelentése „a hely, ahol sosem olvad”. A vidéken a Penny Highlands (Penny-hegyvidék) uralkodik, 2000 méternél magasabban terül el a Penny Ice Cap (Penny jégsapka), és több mint 5000 km2-es jégmezője az utolsó jégkorszak maadványa. Gleccserei által lecsiszolt csupasz szikláit a világ minden tájáról érkező hegymászók és sziklamászók keresik fel.  A Cumberland-tengerág mellett az ezeréves Thule eszkimó kultúra maradványaira találtak.

Little Cornwallis Island szigetén van Polaris városka, ahol a világ egyik legészakibb bányája található. Cinket és ólmot termelnek itt. Mindössze 240 lakosa van, és az átlagos jövedelem itt a legmagasabb kanadában 96.200 USD (a kanadai átlag 70.000 USD). A hely sajátossága, hogy rendszeres őrjárat figyeli a jegesmedvék mozgását.

Az Axel Heiberg Island pedig arról nevezetes, hogy 1985-ben, egy kutatócsoport, átrepülve a sziget felett, egy 45 millió éves fosszilis erdőt találtak. Aligátorcsontokat is kiástak többek között, ami azt bizonyítja, hogy az északi-sarki éghajlat valamikor olyan lehetett, mint manapság Floridában.

Ellesmere szigetén található a tertomány másik nemzeti parkja a közel 40.000 km2-en elterülő Ellesmere Island National Park, amelynek hegyvonulatait hó és jég borítja. A parkhoz közel fekszik Alert, katonai bázis és meteorológiai állomás, amely a világ legészakabbra fekvő települése. Lakói télen, október közepétől február végéig 19 hét teljes sötétségben élnek.

Marbel Island egy kis sziget, amelyet a kísértetek szigete néven emlegetnek. Több mint 200 éve James Knight az északnyugati átjáró keresése közben hajótörést szenvedett. A brit tengerészek több mint egy évig életben maradtak, ám lassan elpusztultak az éhségtől, skorbuttól és balesetek következtében. Az utolsó, aki meghalt a kovács volt, akinek temetetlen holtestére az üllője mellett találtak. Legenda szőtte körül a szigetet, az inuitok számára a sziget kísértet járta és átkozott lett.